2012. június 16., szombat

1. fejezet, avagy a spanyol randevú

Herczeg Bálint kétségbeesve ült apró lakásában. Hajnali délben ébredt, iszonyat fejfájással, a héten már harmadszor. Ebből könnyen leszűrte, hogy szerda van. Ez az életmód megszokott egy korabeli fiatal egyedülálló embernél, ő maga sem csodálkozott rajta. Azon viszont annál inkább, hogy fogalma sem volt, hogy mi történt az elmúlt éjjel, és mit keres egy fagyasztott csirke az ágyában. Ez nem volt megszokott. Álmatagon kiment a konyhába, ahol a maradék pizzáját előtúrta a dobozok alól és jóízűen elfogyasztotta. Közben farkasszemet nézett a hidegre fagyott állattal. Szép lassan felsejlettek az emlékek, illetve csak emlékfoszlányok. Ivott. Ez biztos. Ebből remekül ki lehet indulni. Ha iszik, és marad pénze, akkor szokott vásárolgatni. Így tett szert korábban egy fotelra, egy zakóra, egy törött állólámpára, valamint egy próbababára, amitől másnap reggel annyira megijedt, hogy azonnal az ágy alá rejtette. De ezek mind fontos és szükséges mindennapi eszközök. Nem úgy, mint ez a csirke. Mit lehet egy fagyasztott, nyers csirkével kezdeni? Mert ha még élne... De semmit nem tud, csak ott fekszik az ágyban és olvad. Hosszú távon ez nem lesz jó, ezt jól sejtette, így berakta a hűtőszekrénybe, hogy ne legyen szem előtt. Miután ezt a logikus lépést megtette, folytatta az este mozaikjainak összerakását. Előkotorta telefonját, ami a legbiztosabb napló egy ilyen görbe éjszakán. Egy üzenetet leszámítva semmi egyéb kapaszkodót nem talált. Az üzenet így szólt:

"Drága Miguel! Este akkor találkozunk! Aztán finomat főzz! Már nagyon várom! Szilvi"

Nofene. Hát ez az! Általában Bálint, amikor már a szomjúságnak csekély jelét sem mutatja, Miguelként szokott a lányoknak bemutatkozni, mint spanyol cserediák, aki szabadidejében kiváló szakács. Az sohasem zavarta, hogy se spanyolul, se főzni nem tud. Eddig nem is volt rá szükség, de most valahogyan sikerült egy lányt meggyőznie, hogy tesztelje szakácstudományát.
Hát ebből baj lesz. Mi tévő legyen most? A másnapos pánik a legrosszabb fajta, és most ez kezdett urrá lenni rajta. Hallott már a főzés tényéről, meg valahol már látott is tiszta, rendeltetésszerű konyhát, de személyesen még nem érintette.
De van megoldás! Állítólag van egy ember, aki tud segíteni. Egy ismerősének a szomszédjának a testvére már állítólag találkozott vele, és segített is neki. Ő kell ide. Gyors telefonálgatás, kutatás, és sikerült elérni a Gour-Man névre hallgató megmentőt. Rövid beszélgetés volt, valahogy így:

- Halló! Segítségre lenne szükségem.
- 10 perc és ott vagyok.

És letette. Hát igen, egy szuperhősnek ilyennek kell lenni. Titokzatos, nem kérdezősködik, és mindig rendelkezésre áll.
8 perc múlva csöngettek, és az ajtóban megjelent egy szakácsruhás köpenyes alak, aki kérdés nélkül belépett, és bevette magát a konyhába. Pár pillanat alatt használhatóvá tette a konyhát, és felmérte a lehetőségeket. A csirkének örült. Van kiindulási pont.

- A helyzet a következő - mondta - csirke van, zöldségeket, fűszereket hoztam. Bor, ahogy látom, még van. Ebből egy kiváló részeges ragus csirkét fogunk készíteni.

Bálint meg sem mert szólalni. Csak állt az ajtóban és engedte, hogy a bohókás emberke sürögjön a konyhában.
- Elmondom, mire van szükségünk, ha két főre számolunk:
  • 1 egész filézett csirkemellre
  • 1 vöröshagymára
  • 15 dkg sárgarépára
  • 10 dkg zöldborsóra
  • 15 dkg fehérrépára
  • friss petrezselyemre
  • 2 dl száraz fehérborra
  • 1 tk (teás kanál) curry-re
  • sóra
  • borsra
Na, most, hogy ez megvan, a következő módon készítjük el:

A zöldségeket és a csirkét feldaraboljuk, a husikat sóval, borssal megmasszírozzuk:


A húst olajon fehéredésig sütjük, majd kivesszük, és félretesszük, majd a hagymát a fennmaradt olajban megpuhítjuk, majd rászórjuk a friss petrezselymet:


Ezt követően rászórjuk a felkarikázott zöldségeket, megszórjuk curry-vel, sóval és borssal, majd felöntjük egy kis borral. Rövid forralás után ráhelyezzük a húsokat, keverünk rajta egyet, majd kb. fél óráig együtt pároljuk. A nagyjábóli puhaságot elérve kivesszük a húsokat, és sütőben, vagy grillen kicsit megpirítjuk.
Közben külön lábosban megpároljuk a borsót, amit a húsok helyére szórunk a többi zöldség közé, és még öt percig összeszoktatjuk a társaságot.



Tulajdonképpen már készen is vagyunk! A húst a sütőből kivesszük, a ragura helyezzük és akár tálalhatjuk is. Alkalmasint rizskörettel lehet cifrázni az így elkészült remekművet, ami nagyjából így nézne ki:



Bálint csak állt és remegő lábbal, könnybe lábadt szemmel, alig bírt hálálkodni most már személyes hősének. A randevúja meg van mentve. Boldogan engedte tovább Gour-Mant, aki szerényen csak ennyit mondott:
- Váljék egészségetekre.

Gour-Man, a gasztro-szuperhős ismét jól végezte dolgát, így hát tovább állt, hogy egy következő kétségbeesett, vagy csak lusta emberkén segítsen valahol, bárhol, bármikor.

Lehet, legközelebb nálad csönget...

To be continued...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése